AZ ÉRZELMEK LEGYENEK JÓ HELYEN! TEDD A HELYÉRE A ROSSZ ÉRZÉSEKET MÁR ODABENN, HADD LEGYEN A TÖBBI HELYZET OLYAN AMILYEN VALÓJÁBAN!
Sok hanghalló panaszkodik arról, hogy nehezen kezelhető érzéseket váltanak ki belőle hangjaik. Úgy éreznek szomorúságot, bánatot, dühöt ritkábban örömöt, hogy ezek pusztán egyetlen forrásai a hangok.
Naponta többször vagy non-stop bántó mondatoktól, abuzáló megjegyzésektől, rémséges kijelentésektől teljesen érthető, hogy bármelyikünk rosszul érezné magát, vegyes negatív érzelmei kelnének életre.
Gyakran esik meg néhány gyakorlatlanabb hanghallóval, hogy mire bántó hangjai esetleg abbahagyják a „kommunikációt” addigra nem marad más a lelkében csak „ok nélküli” fájdalom, félelem, elkeseredés, szomorúság, esetleg düh.
Ilyenkor esik meg az, hogy a tárolt érzelmet egy harmadik fél kapja meg és ez a fájdalom vagy szomorúság egy családtaggal, egy baráttal jön elő, és beleszűrődik, vagy dominál egy kommunikációs folyamatot, annak valós hangoktól független tartalmát felülírva. Szomorúság szövi át megnyilvánulásunkat, dühöt projektálunk vagy kilátástalan töltésű beszélgetéssé változtatunk bármilyen témát.
A dolog ott érthető, hogy a hangok valóban érzéseket generálnak bennünk, viszont tudnunk kell azok a hangok miatt vannak, és nem ezek a „valódi világba” helyezendő megélendő érzéseink.
Mit is tehetünk ilyenkor, hiszen hiányzik a hangok által generált belső leki konfliktus megoldása, és akár a végén pánikhoz vagy pszichotikus megnyilvánulásokhoz vezethet a hangok által gerjesztett érzelmek elnyomása vagy projekciója.
A megoldás annak aki nem hall hangokat tán bizarrnak tűnhet de ha átgondolja érthető. Azoknak viszont akik hanghallók és beszélni (fejben) is tudnak a hangjaikkal azoknak azt hiszem kézenfekvő lehet.
Éljük meg az érzelmi konfliktust odabenn a hangokkal, és kommunikáljuk VISSZA mit is érzünk attól amit a hangok mondanak. Legyünk valamelyest asszertívek hangjaink felé is, így agyunkba (lelkünkbe) rögzül, hogy az az érzelem a hangoké, tőlük való és nem kell harmadik félnek tovább adni, sem elnyomni.
Mit is jelent ez?
Képzeljük el hogy valaki a valós életben folyamatosan bántó megjegyzéseket kap főnökétől. „Teljesen hülyén csinálsz mindent. Nem lesz így ebből semmi. Úgyis elrontod az egészet, hisz nem értesz te semmihez. Miért probálkozol még miért nem adod fel?”
Ha ezt hallanánk jogosan vátana ki belőlünk érzelmeket – személyiségünktől függően – . Mit is mondanánk ha asszertíven – érzelemmel töltve – kommunikálunk.
Pl.: Bánt hogy ezeket mondod rólam, hiszen legjobb tudásom szerint dolgozom és igenis megvan az eredménye. Vagy „Szomorú vagyok, hogy ezt mondod, én is tisztában vagyok a hiányosságaimmal, de igenis igyekszem.”
Adott hanghalló gyakorta hallhatja ugyanazokat a bántó, becsmérlő, elutasító „gyomorideg-zongorázó” hangokat, ilyenkor – vagy az erre szakított idő keretében – érdemes a hangok felé kommunikálni milyen érzelmeket hoztak ki belőlünk, mivel, és mi is az igazság a témában.
Tehetjük a visszacsatolást azonnal, ha az alkalom megfelelő, vagy „betáblázhatjuk későbbre.
Pl.: (azonnal) „Csalódottnak érzem magam, ha folyamatosan azt hallom, hogy egy balfasz vagyok, miközben tényleg van hogy lúzernek érzem magam, de meg akarom oldani a helyzetet”
Pl.: (azonnal) „Annyira sokkol amiket hallok, hogy összeszorul a gyomrom és sírhatnékom van. Szomorú ez. De igen is nem vagyok egy szemét”
Igen, érdemes rá időt szakítani, van hogy elég lefekvéskor egy fél óra arra hogy összefoglaljuk belső szóban gondolatban azokat az érzéseket amiket a hangok „tettek oda”.
Pl.: Ma egész nap csak bántottatok, nagyon szomorú lettem ettől, pedig én aztán ezt nem érdemlem meg, hiszen milyen marha jót bicajoztunk a többiekkel, és mekkorákat beszélgettünk. Fáj ha így beszéltek velem.
Vannak bizarrabb, nehezebb példák is ahol nem teljes mondatokkal bántanak, keltenek félelmet a hangok hanem pl. monotonitásukkal, visszatérő jellegükkel.
Tegyük fel valaki másodpercenként kétszer hallja az alábbiakt vegyesen: Meg fogsz halni, ezt nem hisszük el, mert mi vagyunk akik vagyunk, meg fogsz halni …. és mint a verkli megy. Így attól hogy „meg fogsz halni” persze önmagában már nem ijed meg az ember, és persze nem hiszi, hogy valakik „vagyunk akik vagyunk” és ettől sem lesz pusztán nehezebb.
Mi legyen a non-stopoknál?
Egyszerűen intervallumonként, ha van egy pici szabadidőnk és a hangokkal AKARUNK/KELL foglalkoznunk igazolhatjuk vissza azt asszertíven amit éreztünk, és hogy ez miért nem jó.
Pl.: Annyira bánt hogy egész nap ilyen hülyeségeket beszéltetek. Összeszorult tőle a gyomrom, rossze ezt tőletek hallani, sőt unalmas is.
Beszéljünk a feljövő érzésekről nyugodtan bővebben, akár percekig ODABENN.
Asszertíven kommunikálni a hangokkal odabenn, NEKIK ADNI az érzéseket VISSZA úgy hogy ennek agyunk legyen a tanuja, hogy meglegyen a kommunikáció két résztvevője, és az teljes lehessen
Miért fontos mindez?
Megelőzhetőek a technikával az érzelmi kitörések, a sírógörcsök, az elrohanások helyzetekből, a vészes csendek, a dührohamok.
Az érzelmek OTT kerülnek megválaszolásra ahol azok „KIHÍVÁSRA” kerültek. Az pedig hogy azzal, hogy kommunikáljuk a valóság részeket a hangoknak „….pedig milyen fantasztikusat úsztam”, „….. mert ennél jobb vagyok, és ezt nem érdemlem meg” stb… Azt az önképet építjük ami sok hanghallónál újraolajozásra szorul.
Nem feladni, addig próbálni (hetek-hónapok), amíg a hangok struktúrája az agyunk válaszai valósabbá válnak, akár csökkennek.
A szkeptikusok meg próbálják ki egy-két hétig 🙂
üdv.: kéri
Porcelán Szívek 